Párizs – Városnézés (első nap)

Első nap korán keltem, és meglepődtem, hogy Párizsban reggel 8-kor még sötét van. Persze akkor gondoltam vissza, hogy előző nap még 18 óra után is világos volt. Ébredés után irány a földszinti étkező, ahol megfelelő kínálattal várt a svédasztalos reggeli. Volt ott gépsonka, sajt, joghurt, bagett, csokis és sima croissant, erdélyi szalonnára hasonlító felvágott, szalámik, rostos üdítők, és kávé. Kávé minden mennyiségben, automatából. Függőként reggeli előtt és reggeli után is kellett egy expresszó.

Reggeli után kicsit összepakoltam a szobámban, becsomagoltam a városnézésre, majd irány a RER állomás, majd Párizs belvárosa, és a Châtelet–Les Halles állomás. Ez lett a második napi kiindulópontom is. Ez egy központi állomás, átszállás 3 RER vonal és az egyik metrójárat között. Nem mellesleg ez egy hatalmas bevásárlóközpont is, mely a föld alá is lenyúlik 2-3 emeletnyi mélységbe. Nem nehéz ám itt eltévedni és rossz irányba! 🙂

Szóval sikerült ám rossz helyen feljönnöm, az állomás északi oldalán, miközben persze délre tartottam. Elsőnek elmentem, megnéztem a Louvre-t kívülről. Ehhez át kellett vágnom egy közepes parkon, ahol sokan épp kutyát sétáltattak. Figyelmes is lettem egy kis boxerre. Tök aranyosan futkározott a számukra elkerített füves területen.
Na de nem ez a lényeg. Már megint elkóboroltak a gondolataim. 😀

Szóval átvágtam a (mint később kiderült, Nelson Mandela) parkon, és elindultam az első úti célom felé, a Louvre irányába. Körülbelül két sarok volt, és meg is érkeztem. A térnél már rögtön souvenirboltokba ütköztem, így megvettem a „kötelező” ajándékokat. 🙂
Elsőre meglepődtem, hogy a téren nem látom az üvegpiramisokat, rögtön az épületek voltak előttem. Aztán beléptem a nagy kapun, itt egy belső udvaron találtam magam nagy tömeg közepén.

Hatalmas épületegyüttes, de üvegpiramis sehol. Így hát tovább sétáltam, át a belső téren, át a másik nagy kapun, és végül ki a másik külső térre. És lám, végre megvannak! Ott voltak előttem. A 3 kicsi, és az egy monumentális. Mint a Da-Vince kódjában. Csak a koporsó hiányzik az üveg alól. 😀

Kihaladtam az udvarból, majd az út túloldalán megpillantottam a kisebb, Carrousel-diadalívet. Ez kisebb, mint a fő látványosság, Párizs egyik jelképe, viszont annál jóval díszesebb. (Ezt is Napóleon építette.) A kapu alatt elhaladva értem a Tuileriák kertjébe. Ez egy hatalmas park több sétánnyal, tóval és szökőkutakkal. Hatalmas zöldfelület, jókat lehet itt sétálni, persze nem olyan borús, szürke időben, mint amikor én voltam.

A kerten át tett sétám a Concorde téren ért véget. Kicsit hasonlít elrendezésében a mi Hősök terünkre, azaz a tér körül körben 4 sávon mennek az autók, ezen az úton kell átkelni, hogy a középen elhelyezkedő térre mehessek. A tér két oldalán 1-1 szökőkút van, középen pedig egy egyiptomi mintára épült hatalmas obeliszk. A térről már látszik kicsiben Párizs igazi nevezetessége, az Eiffel-torony.

De még mindig nem a torony felé veszem az irányt, hiszen a tér nyugati oldalán indul a nevezetes Champs-Élysées, aminek a végén lesz Párizs másik igazán nagy nevezetessége, a Diadalív. De előtte még végigsétáltam a sugárúton.

Tényleg hajaz a mi Andrássy utunkra, hiszen kezdetben a járda elválasztódik az úttól egy zöld sávval, ahol fű fa virág van. És a franciák biztos hülyék, de a mai napig kockakővel burkolt az úttest. Később, egy „körönd” után a zöld sáv megszűnik, és a járda szinte az út mellé simul. Persze a betonban itt is megvannak a fák ültetőgödrökben. Itt kezdődnek a boltok, hol 1-1 nívósabb üzlet/étterem, hol egy átlagos, márkás bolt (Adidas, Nike) vagy gyorsétterem, mint McDonald’s, Starbucks, de találunk itt egy Disney Store-t is. 🙂

Rengeteg ember sétált az utcákon az eső ellenére is. A Disney bolt előtt konkrétan sor volt, párt ezt a kép nem adja vissza.

A macskaköves, retró sugárút lassan véget ért, én meg ott találtam magam a Diadalívnél.

Ledöbbentem!
Basszus! De hát ez fel van állványozva! Azért az autók sokasága miatt szerencsére ez nem annyira látszik az elkészült fényképen.

A körforgalom valami hatalmas. Rengeteg autó ment benne 4-5 sávon. És ami igazán meglepő, jobbkéz-szabály van érvényben, a keresztező utcákból lámpa szabályozza a forgalmat, így a körforgalomba behajtóknak van elsőbbsége. Ha érkezik valaki a zöld lámpán keresztül, a körforgalomban haladóknak meg kell állniuk.

Megkerültem a teret, kb 3/4-es kört írtam le, miközben ámultam és bámultam.

A tér megkerülése után végre irányba vettem az Eiffel-tornyot. Erre a napra ez volt az utolsó tervezett látnivaló. 30 perces séta várt rám, miközben átkeltem a Szajna felett, és sétáltam a felső partján.

A torony közelében újra nőtt a tömeg, utcai árusok jelentek meg, különböző Eiffel-torony maketteket kínáltak. Volt 1€-s kulcstartó, 5€-s villogó arasznyi magas, és 20 centis hatalmas másolat.

Az Eiffel-torony alatti / melletti terület körbe volt zárva. A járvány miatt csak védettségi igazolvánnyal látogatható a terület. Szépen, sorban engedték be az embereket ellenőrzés után. Nem csak az oltást kellett bizonyítani, de táskaellenőrzés is volt. (Itt néztem nagyot, hogy létezik olyan ember, aki a családdala repülés előtt jön ki 2-3 bőrönddel, amit még véletlenül sem adtak volna le valahol egy csomagmegőrzőben.)

Na de végül bejutottam a parkba. Itt szintén elég nagy tömeg volt. És megint állványok. (Nem hiszem el! Ez is felújítás alatt!!) Első dolgom volt egy mellékhelységet találni. Hát nem kicsit lepődtem meg, hogy eléggé retró volt.
Odabent a torony alatt kicsit eltévedtem. Szerencsére pár perc után rájöttem, hogy a liftesek sorában állok, márpedig nem akarok liften felmenni, hiszen az számomra kicsit sokba kerülne. Szóval átálltam a lépcsőzők sorába. Közel 15-20 percet álltam sorba, mire jegyhez jutottam. (Próbáltam neten megvenni a jegyet, de valahogy nem sikerült.) Jegyvásárlás után, és lépcsőzés előtt újabb csomagátvizsgálás történt. Aztán elindultam felfelé. Tériszonyosként felfelé. Nehéz volt, nem kicsit, mivel nem éreztem magam biztonságban ezen a fémszerkezeten. Második-harmadik lépcsőfordulóban megláttam, hogy felfelé még 10 perc séta! Akkor megfordult a fejemben, hogy visszafordulok. De hát nem tehetek ilyet, nem ezért fizettem! Meg hát itthon mit mondok? Itt voltam, és nem mentem fel? Na nem! Megyek tovább. Szépen lassan felsétáltam. Odafent találtam egy kis büfét, és hát már 14 óra volt, így vettem egy szendvicset ebédre. Na meg kellett már egy kávé is mellé! 😛

A kaja elfogyasztása utána körbenéztem az első emeleten, körben lefotóztam mindent. Felnéztem további lépcsőkre, és úgy döntöttem, a második szint már kimarad. Így kb 10 perc után elindultam a lefelé tartó lépcsőn. Szép lassan, mint egy részeg. Egyik oldalt fogtam a korlátot, majd a fordulóban egyik oldal, másik oldal. Nem lehet nem lenézni, hiszen látni kell, hova lépek. És látom, mennyire messze vannak az emberek, mennyire kicsik még, milyen magasan vagyok. Szóval lefelé lassabban értem le, mint felfelé. Éljen a tériszony! 😀 (És nem mertek kikerülni a mögöttem haladók. )

Következő látnivaló a Notre Dame volt a sorban. Jó egy-másfél órás séta volt az út a Szajna partján a célig, ami a Szajna közepén található szigetek egyikén épült fel. Persze eleredett az eső is, elég szépen esett, jól el is áztam.

Sajnos a katedrális még mindig felújítás alatt áll. Körben paraván takarja még mindig, teteje sem új még, hanem a leendő tető fölé ácsoltak egy átmeneti tetőt, ami védi az esőtől a belteret, míg elkészül az igazi tetőszerkezet.

Innen már a reggeli metróállomás felé vettem az irányt, persze azért még készült jó pár kép addig is. Pl sétám közben találtam rá a Városháza gyönyörű épületére is.

Vagy egy közeli parkon átvágva egy gótikus templomtornyot találtam. Ennyi maradt egy korábban itt álló templomból.

Közben sikerült betalálnom egy igazi vásárlóutcába, ahol boltok tömkelege volt, akár mondjuk a Váci utcában. És persze Halloweenhez közeledve hatalmas tömeg volt, alig lehetett megmozdulni.
Itt találtam egy hamburgerezőt, ami nem kicsit a McDonald’sra hajazott. Mind ízekben, mind a hamburgerek kinézetében. Persze menüket is lehetett rendelni egy hatalmas kioszkon, ahol kártyával lehetett fizetni. A két hambit eltettem későbbre, vacsorára.

Az állomás felé még átvágtam egy újabb parkon, ahol egy újabb elmúlt korokat idéző, romszerű építménybe botlottam, ami tulajdonképpen egy szökőkút volt.

Végül elindultam vissza a szállásra, ami innen a központtól jó 40 perces utazásra volt, egy Párizs melletti kisvárosban. Az állomás mellett most kezd kiépülni egy lakóövezet 1 emeletes társasházakkal. És persze volt ott egy jó kis szupermarket, amibe betértem, hogy másnapra legyen majd nálam csokis keksz nassolni és víz.
A szállásra visszaérve lepihentem, filmeket néztem a Tab-omon, majd álomra szenderültem.