Római barangolás (Róma az örök város)
Múlt héten, azaz október 27-31 között Rómában vakációztam.
Hétfőn hajnali 5-kor indult a buszunk Déli pu-tól Olaszországba. Első úti célunk Jesolo volt. Több pihenővel körülbelül délután 15 körül értünk oda. Elfoglaltuk a szállást, majd aki akart, áthajózhatott Velencébe „mindössze” 30€-ért 2-3 órát. Mivel mi már voltunk Velencében, így ezt a programot kihagytuk. Inkább elmentünk a városba sétálni, nézelődni és persze kerestünk egy éttermet, ahol később megvacsorázhattunk. Séta után visszamentünk a szállodába, majd 19 körül következett a vacsora. Szerencsére tudtak angolul így sikerült normálisan rendelnem. Én egy Lasagne-t ettem, anyu egy sajtos Gnocchit. Az egész egy pohár kólával olcsóbban jött ki, mint ha csatlakoztunk volna a csoportos vacsorához, ami kettőnknek 24€ lett volna. Mi 18€-t fizettünk mindenért. Vacsi után a jól megérdemelt alvás következett.
Kedden reggel 6:30 körül kaptuk a telefonos ébresztőt, persze mi már addigra ébren voltunk. 7-kor reggeli majd indulás tovább Rómába. Menet közben többször is megálltunk, mivel az út hosszú, 550km, busszal elég ugye sokáig is tartott az út. Az olaszoknál az autópályán egy cég, az Autogrill uralja az étkeztetési és bolt piac jelentős részét. Van olyan helységük, ami a pálya felett egyben felüljáró is, így mindkét irányból használható. Róma külvárosába 15 óra körül érkeztünk meg. Itt, az északi oldalon egy helyi buszpályaudvaron szálltunk le a buszról, mivel turistabuszok nem jöhetnek be engedély nélkül a városba. Innen HÉV-vel mentünk be a városba és néztük meg a kisebb nevezetességeket. Pl: Spanyol lépcső, előtte a süllyedő bárkát szimbolizáló szökőkúttal, ahol szabadidőt kaptunk, hogy körbenézhessünk a környéken, (mi bementünk megnézni a lépcső tetejénél található templomot is), (itt kezdett el esni az eső,) Trevi-kút, majd kis buszozás után megnéztünk egy ókori híd még egy pilléren álló darabját, egy ókori még ma is álló templomot, és a mellette álló Hercules templomot, majd kis séta után megnéztük az „Igazság száját” is. Innen a Circus Maximushoz vitt az utunk. Sajnos ma már nem sok minden látszik belőle, a romok eltűntek, de az alakja mint egy nyújtott ellipszis alakú aréna, megmaradt. Még ma is kivehető, hogyan rendeztek itt kocsiversenyeket. Ma ez Róma legnagyobb tere, képes akár 300 000 embert is befogadni. Innen a sötétség és a már kései idő miatt a szállás felé vettük az irányt, amit metróval, majd HÉVre átszállva érhettünk el. (A metróknak és a HÉVeknek közös a kocsiparkjuk, ugyanazok a szerelvények járnak mindenhol, és felsővezetékről működnek. A régebbi szerelvények szinte mindegyike össze volt már firkálva.) A szállás Róma egyik déli elővárosában Vitiniában volt, kb 100-200m-re a megállótól. Kipakolás buszból, szállás elfoglalása, majd vacsora a többiekkel együtt. Most csatlakozunk a többiekhez, mivel a közelben sehol sem volt vendéglátói helység.
Szerdán megint korán keltünk, 7kor már reggeli. Érdekes volt a reggeli, eredetileg mindenkinek egy zsemle jutott volna, de szerencsére ha kértünk, adtak még. Persze jutott még egy croassan is mindenkinek. Persze náluk ez a szokás, mindig csak keveset reggeliznek, hiszen külön szoktak még tízóraizni. A kávé is csak valami híg lötty, majdhogynem világosabb, mint a teájuk. 7:30-kor már indulás a Colosseumhoz. A csapat fegyelmezettsége okán, korábban sikerült megérkeznünk a metróhoz, így belefért, hogy egy megállóval tovább menjünk, és előbb megnézzük a Lateráni Szent János Bazilikát. (Állítólag itt fogadott örök hűséget feleségének Totti, olasz focista.) Ebben a templomban tekinthetők meg Péter láncai, amikkel fogásban tartották, és mely egy pápa kezében eggyé olvad. A templom magyar vonatkozása, hogy ide temették el II. Szilvesztert és a sírja mellett egy domborművőn látható az a jelenet, amikor Asztrik püspök koronát kért István királyunk számára. Valamint itt található meg Michelangelo Mózes szobra is. Következő úticélunk a Colosseum volt. Amikor kijöttünk a metróállomásról, fura ricsajra lettem figyelmes. Fiatalok jöttek kifelé kiabálva. Már így is sokan voltak kis téren, hát még, hogy szinte folyamatosan érkeztek. Szerencsére gyorsan tovább álltunk. Az épületbe csak biztonsági ellenőrzés után lehetett belépni. (Csomagellenőrzés és fémérzékelős kapun keresztül lehet bejutni.) Odabent szinte időutazva érezhetjük magunkat, hiszen nem sok modernizálás történt a belsejében. Megtudtuk, hogy a pince ma csak azért látható, mert régebben leégett a padlót jelentő deszkázat, amit sose állítottak helyre. Ma is csak annyit építettek vissza belőle, hogy láthassuk, milyen lehetett régen, de homokkal már nincs beszórva, mint régen volt. Megtudhattuk azt is, hogy a középkorban az épület köveit összetartó vasakat kiszedték, felhasználták. Emiatt dőlt le a legkülső falának 2/3-a egy földrengésnél. A falakat ekkor sem építették vissza, hanem inkább széthordták a köveket, hogy abból építsék fel saját házaikat. A pincerendszerbe később építettek csatornát is, így fel tudták tölteni az aréna területét és le is tudták engedni a vizet egy esetleges vízicsata bemutatása után. A Colosseum és a II. Vittorio Emanuele emlékmű közé Mussolini egy széles sugárutat csináltatott. Út közben félúton van a következő úticél, a Forum Romanum. Ide a Colosseumhoz már megváltott jegy érvényes. Régebben itt egy mocsaras terület volt, ezt száríttatta ki Priscus király és hozott létre egy sétáló és üdülőhelyet. Később ez lett a város főtere, itt volt megtalálható a börtön, a bíróság, a piac, de több istenségnek is volt itt temploma, de itt voltak pl. a Vesta szüzek épülete is. Egy későbbi bővítésnél építettek oszlopos csarnokokat is. Ezeket nevezték akkoriban „basilica”-knak. Ezt a csarnokelrendezést vették alapul a későbbiekben a székesegyházak építésénél, és innen kapták nevüket is: bazilika. Láthatunk itt bent egy példát is arra, hogy a keresztény hívő először le akarták dönteni az egyik templomot, még megvolt a kötelek helye az oszlopokon, de úgy tűnik, meggondolták magukat, a papok felszentelték és saját céljaikra használták. A fórum mellett elsétálva még visszafényképeztem párat. Innen a Capitolium dombra mentünk fel. Itt volt régen az antik Róma vallási központja aztán az 1500-as években Michelangelo tervei alapján átépítették az akkor már lepusztult teret. Most múzeum és a városháza találhatóak a téren. A tér közepén áll Marcus Aurelius bronz lovas szobra. Állítólag ez az egyetlen ilyen szobor, ami fennmaradt a császárkorból. Innen szintén a művész által tervezett lépcső vezetett le. Mellette az a híres lépcső, melyen ha az ember felmegy térden, megnyeri az ötös lottót. A következő sarkon van II. Vittorio Emanuelle hatalmas emlékműve. Ő volt az egyesített Olaszország első királya. Az emlékmű egyben a Haza oltára és az Ismeretlen katona sírja is. Kis séta után megérkeztünk a Pantheonhoz. Az épület maga 2000 éves, annak köszönheti a földrengésektől sújtott városban a fennmaradását, hogy nem csináltak rá ablakot, ezzel stabilabb lett az épület. Egyetlen helyen jött be fény, a tetején egy hatalmas nyiláson. Nincs rajta semmilyen üveg, egyszerűen beesik az eső. Természetesen a esőviz elvezetését megoldották. És itt van Rafaelo síremléke is, valamint itt van eltemetve a II. Vittorio Emanuelle király is. Itt kaptunk 30-40 perc szünetet ebédelésre, illemhely felkeresésére. Mi szétnéztünk, merre lehet WC-re menni, végül bementünk egy cukrászdába, cserébe persze ettünk 1-1 két gombócos fagyit is. Nem volt sok fajta. Vagy 50-60 íz volt „csak” 😀 Innen átmentünk a Navona térre. Itt régen piac volt, még régebben pedig egy kisebb aréna. Nehéz volt ide átjutni, mint kiderült, a reggel hallott fiatalok tüntetésre készültek a kormányzat ellen, mert a válság miatt az oktatástól akarnak pénzt elvenni, a mi utunk pedig pont az alsóház ülésháza mellett ment el. Szerencsére átengedtek, pedig jó nagy volt a készültség. A Navona tér közepén van a világ 4 fő folyójáról elnevezett szökőkút és egy homorú templom, ami olyan érzés kelt, mintha mindjárt ránk dőlne. A térről kisétáltunk a Tevere folyó partjára és végigsétáltunk az alsórakpartján az Angyalok-hídjáig, mely az Angyalvárhoz vezet át. Ha bármi veszély fenyegetné a pápát, egy alagúton keresztül ebbe az erődítménybe tudott menekülni. A vár tetején látható Mihály arkangyal, aki épp hülyebe dugja a kardját. Ez a kép jelzi azt, amikor a pestis végre abbamaradt Róma területén. Ezt a képet látta az akkori pápa álmában. Következő állomás a Termini főpályaudvar volt, ahova vásárolni mentünk. Következő állomás a Szent Pál Bazilika volt. Hatalmas templom, gyönyörű belső berendezéssel. Minden csupa aranyozás. Magát a templomot Róma városának falán kívül építették fel Szent Pál sírja fölé. A sír ma a képen látható pápai szószék alatt látható. A falak felső peremén látható az összes eddigi pápa. Előre meg vannak a helyek a pápáknak. Már csak 22 hely van. Ez még elég sok idő. A hit, a legenda szerint ha nem lesz több hely, akkor már nem lesz több pápa, mert összeomlik a világ, eljön az apokalipszis. A templom megtekintése után irán
y a szállás, mosakodás, kis pihenés vacsora majd 8:30kor indulás éjszakai buszos városnézésre. Két helyen álltunk meg fényképezni, (Trévi-kút, és Szent Péter Bazilika) és elhaladtunk egy hatalmas, régi fürdő mellett, ami akkoriban egy igazi wellness központ lehetett, hiszen volt benne hideg közepes hőmérsékletű és melegvizes fürdő is, masszástermek, manikűr, pedikűr, kozmetikus. És hazafelé láthattunk egy piramist is. Az egyik római császárnak nagyon tetszettek az egyiptomi piramis sírok, így ő is csináltatott magának egyet, persze kisebb, mint amik Kairóban vannak, de még így is méretes volt. Éjjel fél 12-re értünk haza. Gyorsan ágyba is bújtunk mivel másnap korán be kellett pakolni a buszba mert aznap már nem jöttünk vissza a szállásra.
Csütörtök: Korai kelés a szokásos telefonos ébresztésre, bepakolás a buszba, reggeli és indulás a Vatikánba, többszöri átszállással. A vatikáni múzeumról nem sok mindent tudok mesélni. Rengeteg kincs, szobrok, régi (400-500 éves) faliszőnyeg képek, falfestmények, mennyezeti freskók, mennyezet aranyozás látható. Ezekről egyszerűen nem lehet beszélni, érdemesebb inkább a képtáramban lévő képeket megnézni róla. Van olyan mennyezeti kép, ami teljesen 3D-s hatást kelt az árnyékolás felfestésével. Egyébként bent a múzeumban elég nagy volt a tömeg, nehezen lehetett közlekedni. Az idegenvezetőnknek úgy kellett egy helyet keresnie, ahol beszélhetett a Sixtusi-kápolnáról, hiszen odabent már nem lehet beszélni róla. Teljes csendnek kell lennie, tilos a beszélgetés, a fényképezés. Belépve kiderült, csend az nem nagyon van, mindenki halkan duruzsolt, hatalmas a tömeg, heringes doboz feeling, a hangszóróból állandóan jött, hogy maradjunk csendben, a a biztonsági őrök is próbáltak csendre inteni minket: „Silencio!” Igazán a nagy tömeg miatt sajnos nem lehet átlátni a kápolnát, nem tudja az ember befogadni a képeket. Innen már a Bazilika altemplomába mentünk, itt láthattuk az elöző pápák sírjait, köztük kiemelt helyen II. János Pál pápa sírját is. Legutoljára pedig Szent Péter sírját, és emlékhelyét láthattuk. Ő volt az első a pápák sorában, ezért kiemelt helyet kapott. Gyönyörű díszítést kapott a sír, szinte minden aranyozott illetve karbantartott sötét fa és persze üveg. Oda normál, halandó ember nem is mehet be, csupán kiemelt személy, mint ott létünkkor a libanoni elnök. Amikor felmentünk a Szent Péter Bazilikába, az egy felbolydult méhkasra emlékeztetett. Közepe le volt zárva, készültek a misére, tele volt székekkel, elzárták a Péter sírjához vezető utat, hisz ott várták az elnököt. Emiatt nem láthattuk, meddig is érne a Szent Péter Bazilikában az Esztergomi Bazilika, ha betolnák falig. Csak körülbelül tudták megmutatni. A világ 34 legnagyobb bazilikájának neve olvasható a padlón, egy jelölés után, mely azt mutatja, meddig érne a vége, ha betolnák a hátsó falig. Hát az esztergomi a feléig érne. Szóval ebből is sejthető, hogy nem kis templomocskáról van. Láthattuk az egyik pápa templomi síremlékét is, benne üveg mögött ott volt a bebalzsamozott teste is. Azt is megtudhattuk, hogy ha II. János Pált boldoggá avatják, akkor őt is felhozzák ide ugyanígy. Valamint meséltek egy szoborról, ami itt van a székesegyház egyik hajójában, de csak üveg mögött látható, mivel egy megőrült magyar ember nekiment kalapáccsal és elkezdte szétverni. 30 évre bezárt egy elmegyógyintézetbe, és szerencsére a tervek alapján sikerült a szobrot is helyreállítani. Mi még szerencsére valamennyire meg tudtuk nézni a templom belsejét, azokat viszont már nem engedték be, akik kint álltak, majd csak a mise után. Kint rengeteg ember várt a bejutásra. Szerencsére megint kaptunk szabadidőt a környékre, így végre megvehettük a szuvenírokat az ismerősök részére. 13:30-kor a csoport elindult Róma északi része felé, hogy felszálljon a buszra, ahol kedden leszálltunk róla és elindultunk a következő szállás felé, ami Firenze mellett van. Út közben megálltunk még Orvietoban, ahol megnézhettünk egy elég furcsa templomot. A város óvárosi része úgy néz ki, mint a mi budai várunk, csak magasabban helyezkedik el. A hegyre először mozgólépcsőn mentünk fel, utána siklóval. Innen már csak 2-3 per buszozás várt ránk, mire a templomhoz értünk, ami kívülről zebracsíkos, de a bejárata túl díszes, olyan mint egy oltár, és teljesen úgy néz ki, mint ha csak oda lenne ragasztva a templomhoz. És hogy miért is érdekes ez a templom? Állítólag az 1200-es évek végén egy nem túl hívő pap kezében a ketté tört ostyából (Jézus testéből) vért folyt. A vért egy kendővel itatta fel. A templom ennek a csodának a tiszteletére épült, mai napig itt őrzik eme kendőt. Sajnos nem sikerült értékelhető fényképet készítenem róla, hiszen nem lehet vakuzni, vaku nélkül meg egy sötét templomban a belső világítás ellenére sem lehetett jó képet csinálni róla. A templom megtekintése és városnézés után elindultunk a szállásunk felé, ahova körülbelül 19-20 óra körül meg is érkeztünk. Mi megint nem csatlakoztunk a csapathoz a vacsorán, inkább elmentünk a városba és 1 liter ásványvíz és anyu capucchinojának társáságában ketten együtt ettünk egy pizzát 14-15€-ért. (Mármint az egész számla volt ennyi mindenestől.) Az estebéd után a már szokásos fürdés, alvás következett.
Péntek reggel önkiszolgálós reggeli, két kis buci, felvágott, sajt, végre normális kávé és valami kis édes sütemény után indulás Fireznébe, ahol sajnos csak egy másfél órás városnézésre volt időnk. De láthattunk egy olyan hidat, A Ponte Vecchio-t, amire fecskefészek-szerűen odalra ráépítettek kis épületeket, ahol boltok voltak régen is, és ma is. Érdekesség, a híd tetején is végigmenő elzárt folyosó, melyen a Mediciek palotájukból akár az egész várost bejárhatták anélkül, hogy bárki látta volna őket. Láthattuk a képtárat de sajnos csak kívülről. A főtéren a városházát (Palazzo Vecchio), Neptun kútját, a Loggia dei Lanzi-t, ahol több szobrot is őriznek nyilvánosan, még ókoriakat is. Sajnos a Dávid és a Neptun szobor felújítás alatt állt, így nem láthattuk őket. 🙁 Innen tovább sétálva a nagyon díszes Firenzei dómot és hozzá tartozó harangtornyot, és a mellette álló keresztelő kápolnát néztük meg. Következő cél a Santa Croce-templom volt. Itt ért véget a nyaralás. Innentől volt 1 óra szabadidőnként, amit mi egy ABC-ben való bevásárlásra, illemhely felkeresésére, én pihenésre, anyu a templom megtekintésére fordította. Körülbelül délben indultunk el a busszal hazafelé, két megállással még éjfél elött meg is érkeztük a Déli Pu. mellé. Hát ennyi volt.
További képek a képtárban. Hamarosan.
Nagyon jó a blogod. Nagyon jó volt olvasni az utazásodról.
Köszönöm hogy megoszotottad velem.