Tegnap haveromnak megmutattam Pest egy díszesebb szegletét, persze néhol azért láthatta az igazi Pest nyomait is. Sétánk útvonala:
Huszár utca, ahol a padokon azért van középen is két karfa, hogy ne ott rendezkedjenek be a hajléktalan, ahogy korábban tették. Aztán persze volt nagy felzúdulás, de mi a fontosabb. Hogy egy kis sétálóutcában az ott lakók békésen ki tudjanak ülni, kellemes legyen a környék, merjenek a emberek sétálni, vagy koszos, büdös legyen a hajléktalanoktól és ne menjen arra senki, aki hazamegy, az is a lehető leggyorsabban benn legyen a kapun belül?
Rózsák tere a templommal, és a gyönyörű, rózsákkal teli park.
Felújított, sétálóutcás, díszköves Rózsa utca. Kellemes itt sétálni, félárnyékos, frissen fásított utca. Váltják egymást a régi leromlott állapotú épületek, a régi, de felújított homlokzatúak és az új építésű házak.
Király utca: egy olyan utca, ahol az emberek szeretnek sétálni, vásárolgatni, nézelődni, de közben két irányban megy a forgalom is. Házak itt inkább felújított régiek, néhány 1-2 évtizedes épület is van.
Nagykörút a Nyugatiig. Ezt talán mindenki ismeri, a házak nagyrészt régien épült, felújítottak. Utcahossznyi (54m hosszú) Combinó villamos, vendéglátók és ruhaboltok. Oktogonon megálltunk egy jót fagyizni, majd betértünk az Eiffel térre. Utána következett a Nyugatin Keresztül a Westend, ahol egy kuponos Burger King menüt ettünk ebédre.
Következő állomás metróval az Arany János utca majd a Szabadság tér és az “intelligens” szökőkút, majd végigsétáltunk a felújított Október 6. utcán a Vörösmarty térig, majd a Duna parjtán a Március 15. térig mentünk, ahol végül villamosra szálltunk és “eltujáztunk” a Petőfi hídig, majd séta a Corvin negyedig, és következhetett a mozi és a Harry Potter.
Vasárnap egy kiadós belvárosi séta után megnéztem a Harry Potter utolsó részét. nem tudom, mit is írjak róla. Nekem tetszett, mozgalmas, látványos. És igaza van annak, szerintem, aki szerint van benne kis Star Wars és Matrix utánérzés is. Pl Sötét nagyúr – Véder nagyúr. Vagy a nagy csata a két pálcával. Mátrixra pedig az a jelenet hajaz, amikor Harry találkozik a professzorral (spoiler!) a való világ és a túlvilág között. Többet nem is tudom, mit írjak. A történetet nem mondanám el, inkább menj el és nézd meg te is, ha érdekel.
Posted by BoGár Posted in Blog Posted on 18-07-2011
Kb 1,5-2 éve egy pró csomót vettem észre a vállamnál a bőr alatt. Nem törődtem vele, nem fájt, nem volt nagy dudor. Aztán csak elkezdett nőni, de még akkor sem foglalkoztam vele, pedig akkor már látható volt. Aztán június végén elmentem a háziorvoshoz, hogy már zavaró a méret. Beutalt a sebészetre, szerinte lipoma, azaz zsírdaganat. Sajnos a kerületi kft. által üzemeltetett rendelőintézetben nem tudtak időpontot adni, csak egy hónappal későbbre.
Időközben sajnos begyulladt, fájt, így a kerületi rendelőt kellett felkeresnem. Kiderült, nem lipoma, hanem diónyi nagyságú atheroma, azaz kásadaganat. Megvágták, kinyomták belőle, ami benne volt kitakarították, bekötözték. 1 hétig jártam kötözésre, minden nap, de szerencsére most már úgy tűnik, minden rendben. Sajnos a gyulladás miatt a tokot, ami termelte az anyagot, nem tudták eltávolítani, ezért később majd még vissza kell mennem. De most már legalább nincs duzzanat és fájdalom sem.
Posted by BoGár Posted in Blog Posted on 06-06-2011
Geszti Péter megint alkotott, és egyszerűen nem tud mellé nyúlni. Úgy tűnik, újabb sikercsapatot alkotott a RAPülők és a Jazz+Az után. Várjuk a klipet is.
Posted by BoGár Posted in Blog Posted on 09-04-2011
Busójárás. Miről is szól ez? A török hódítás idején a mohácsi csata után sok török telepedett a környéken, az őslakos mohácsiak egy része a Duna közepére egy szigetre menekültek, szeretteiket a városban hagyva. Később megelégelték a török kizsákmányolást, egy alkalommal rémisztő álarcot húzva, éjszaka, nagy ricsajjal rátörtek a szigetlakók a városra és elűzték a törököket, akik azt hitték, az ördög jött értük.
Posted by BoGár Posted in Blog Posted on 10-03-2011
Minap kutakodtam a neten, más országokban is megünneplik-e a névnapokat. Ekkor találtam egy olyat, ahol a nevek jelentése volt fenn. Rákerestem az enyémre is:
Név jelentése:
Isteni férfi, Isten embere
Név eredete:
Héber eredetű, a Gábriel névből
Név elemzése:
A Gábor név okos, gyors észjárás kialakulását segíti. A név viselői azonban gyakran gátlásosak, nehezen oldódnak, nehezen fejezik ki, hogy mit szeretnének. Sokszor félreértik őket, és ilyenkor magyarázkodás helyett inkább visszavonulnak. Magukban elemzik a világot, és mély megértés születik bennük az élet összefüggéseiről. Együttérzők, segíteni akarásuk időként meglehetősen erőszakos.
Posted by BoGár Posted in Blog, Politika Posted on 07-02-2011
Minap nyilatkozott a fent nevezett személy a magán-nyugdíjpénztári befizetések elvonásáról, és ebben újra megmutatta hozzá nem értését. A törvénymódosítást azért nyújtják be, mert közpénzekről van szó – mondta Selmeczi Gabriella. Annak idején, amikor a magánpénztári rendszer felállt, az állami pénzeket csak kezelésbe kapták a magánnyugdíjpénztárak, “ezek a milliárdok nem a magánnyugdíjpénztárak menedzsmentjének tulajdonát, vagyonát képezik, hanem a pénztártagok tulajdonát és vagyonát – mondta -, kötelességünk tehát minden forintnak, fillérnek a megvizsgálása”. (forrás: www.fn.hu)
Szeretném tehát megkérni, kedves Gabriella, döntse már el, hogy közpénz, vagy magántulajdon? Mert a kettő együtt nem lehet! Ha pedig magántulajdon, mégis milyen alapon vették el, zsaroltak meg, hogy odaadjam azt maguknak?
Nézem a TV2 Tényeket. Kecskeméti balesetekről számolnak be.
Az egyik Kecskemét mellett az autópályán történt, ahol egy, a leállós sávon várakozó műszaki hibás Ford furgonba (Ford Transitba) rohant bele egy kamion. A tudósítás szerint ez egy kombi. Szánalmas, hogy többször is elmondják, holott nagyon jól látszik, hogy ez egy furgon, semmi köze a kombi autókhoz.
A második balesetben egy biciklis gázoltak el a zebrán. A rendőr beszámolója szerint az idős férfi a biciklin ülve akart átjutni a gyalogátkelőhelyen. A tudósításban többször kiemelik, hogy zebrán történt a baleset és idén már mennyi embert ütöttek el ilyen helyeken. Arról viszont elfeledkeztek említést tenni, hogy a gyalogátkelőhelyen gyalogosan lehet átkelni, biciklin ülve nem, hiszen az jármű, semmi keresnivalója a zebrán. Szánalmas!
Posted by BoGár Posted in Blog Posted on 06-01-2011
Kis év eleje összefoglaló tavalyról.
Először is, 2009-2010 szilveszterén végre nem itthon, sőt, nem is Pesten ünnepeltem, hanem párommal Pécsen voltunk 3 napot. Sokat kirándultunk vele, sok kellemes emlék köt hozzá, bár április végén szétmentünk. Vele voltam a Miskolci Kocsonyafesztiválon is, vonatoztunk a Széchenyi-hegyi Gyermekvasúton, felmentünk a János-hegyi kilátóba. Szóval voltak jó dolgok.
Innentől jött a magány a szerelemben, de sikerült újabb haverokra és egy igazi jóbarátra szert tenni. Nyáron elvittem életem szerelmét Bécsbe, egy nagyon jó napot töltöttünk együtt, bár ekkor csak barátokként. Később udvaroltam is neki, de sajnos nem jártam sikerrel nála, bár azóta változtak a dolgok. Szóval szerelmi életben most derűlátó vagyok az idei évre. Read the rest of this entry »