Kb 1,5-2 éve egy pró csomót vettem észre a vállamnál a bőr alatt. Nem törődtem vele, nem fájt, nem volt nagy dudor. Aztán csak elkezdett nőni, de még akkor sem foglalkoztam vele, pedig akkor már látható volt. Aztán június végén elmentem a háziorvoshoz, hogy már zavaró a méret. Beutalt a sebészetre, szerinte lipoma, azaz zsírdaganat. Sajnos a kerületi kft. által üzemeltetett rendelőintézetben nem tudtak időpontot adni, csak egy hónappal későbbre.
Időközben sajnos begyulladt, fájt, így a kerületi rendelőt kellett felkeresnem. Kiderült, nem lipoma, hanem diónyi nagyságú atheroma, azaz kásadaganat. Megvágták, kinyomták belőle, ami benne volt kitakarították, bekötözték. 1 hétig jártam kötözésre, minden nap, de szerencsére most már úgy tűnik, minden rendben. Sajnos a gyulladás miatt a tokot, ami termelte az anyagot, nem tudták eltávolítani, ezért később majd még vissza kell mennem. De most már legalább nincs duzzanat és fájdalom sem.
Legyen télen nyáron nyár!
Posted by Posted in Blog Posted on 06-06-2011
Geszti Péter megint alkotott, és egyszerűen nem tud mellé nyúlni. Úgy tűnik, újabb sikercsapatot alkotott a RAPülők és a Jazz+Az után. Várjuk a klipet is.
Busójáráson voltunk
Posted by Posted in Blog Posted on 09-04-2011
Busójárás. Miről is szól ez? A török hódítás idején a mohácsi csata után sok török telepedett a környéken, az őslakos mohácsiak egy része a Duna közepére egy szigetre menekültek, szeretteiket a városban hagyva. Később megelégelték a török kizsákmányolást, egy alkalommal rémisztő álarcot húzva, éjszaka, nagy ricsajjal rátörtek a szigetlakók a városra és elűzték a törököket, akik azt hitték, az ördög jött értük.
Nevem jelentése
Posted by Posted in Blog Posted on 10-03-2011
Minap kutakodtam a neten, más országokban is megünneplik-e a névnapokat. Ekkor találtam egy olyat, ahol a nevek jelentése volt fenn. Rákerestem az enyémre is:
Név jelentése:
Isteni férfi, Isten embere
Név eredete:
Héber eredetű, a Gábriel névből
Név elemzése:
A Gábor név okos, gyors észjárás kialakulását segíti. A név viselői azonban gyakran gátlásosak, nehezen oldódnak, nehezen fejezik ki, hogy mit szeretnének. Sokszor félreértik őket, és ilyenkor magyarázkodás helyett inkább visszavonulnak. Magukban elemzik a világot, és mély megértés születik bennük az élet összefüggéseiről. Együttérzők, segíteni akarásuk időként meglehetősen erőszakos.
Selmeczi “kiflicsücsök” Gabriella: magán, vagy közpénz?
Posted by Posted in Blog, Politika Posted on 07-02-2011
Minap nyilatkozott a fent nevezett személy a magán-nyugdíjpénztári befizetések elvonásáról, és ebben újra megmutatta hozzá nem értését.
A törvénymódosítást azért nyújtják be, mert közpénzekről van szó – mondta Selmeczi Gabriella. Annak idején, amikor a magánpénztári rendszer felállt, az állami pénzeket csak kezelésbe kapták a magánnyugdíjpénztárak, “ezek a milliárdok nem a magánnyugdíjpénztárak menedzsmentjének tulajdonát, vagyonát képezik, hanem a pénztártagok tulajdonát és vagyonát – mondta -, kötelességünk tehát minden forintnak, fillérnek a megvizsgálása”. (forrás: www.fn.hu)
Szeretném tehát megkérni, kedves Gabriella, döntse már el, hogy közpénz, vagy magántulajdon? Mert a kettő együtt nem lehet! Ha pedig magántulajdon, mégis milyen alapon vették el, zsaroltak meg, hogy odaadjam azt maguknak?
No comment
Posted by Posted in Blog Posted on 25-01-2011
Mindenféle komment nélkül.
TV2 és a kecskeméti balesetek
Posted by Posted in Blog, Film-Mozi-Színház-TV, Közlekedés Posted on 21-01-2011
Nézem a TV2 Tényeket. Kecskeméti balesetekről számolnak be.
Az egyik Kecskemét mellett az autópályán történt, ahol egy, a leállós sávon várakozó műszaki hibás Ford furgonba (Ford Transitba) rohant bele egy kamion. A tudósítás szerint ez egy kombi. Szánalmas, hogy többször is elmondják, holott nagyon jól látszik, hogy ez egy furgon, semmi köze a kombi autókhoz.
A második balesetben egy biciklis gázoltak el a zebrán. A rendőr beszámolója szerint az idős férfi a biciklin ülve akart átjutni a gyalogátkelőhelyen. A tudósításban többször kiemelik, hogy zebrán történt a baleset és idén már mennyi embert ütöttek el ilyen helyeken. Arról viszont elfeledkeztek említést tenni, hogy a gyalogátkelőhelyen gyalogosan lehet átkelni, biciklin ülve nem, hiszen az jármű, semmi keresnivalója a zebrán. Szánalmas!
Új Év, volt év
Posted by Posted in Blog Posted on 06-01-2011
Kis év eleje összefoglaló tavalyról.
Először is, 2009-2010 szilveszterén végre nem itthon, sőt, nem is Pesten ünnepeltem, hanem párommal Pécsen voltunk 3 napot. Sokat kirándultunk vele, sok kellemes emlék köt hozzá, bár április végén szétmentünk. Vele voltam a Miskolci Kocsonyafesztiválon is, vonatoztunk a Széchenyi-hegyi Gyermekvasúton, felmentünk a János-hegyi kilátóba. Szóval voltak jó dolgok.
Innentől jött a magány a szerelemben, de sikerült újabb haverokra és egy igazi jóbarátra szert tenni. Nyáron elvittem életem szerelmét Bécsbe, egy nagyon jó napot töltöttünk együtt, bár ekkor csak barátokként. Később udvaroltam is neki, de sajnos nem jártam sikerrel nála, bár azóta változtak a dolgok.
Szóval szerelmi életben most derűlátó vagyok az idei évre.
Read the rest of this entry »
Orbán újabb levele
Posted by Posted in Blog, Politika Posted on 11-12-2010
Orbán Viktor most újabb levelet írt. 170 millió Ft-ért küld 3 millió nyugdíjasnak levelet, amiben leírják, hogyan védték meg a nyugdíjat. Hát nagyon kíváncsi vagyok erre a elvélre, remélem hamarosan láthatom, mert a szűkebb családban is van nyugdíjas. De vajon ez a pénz most nem fog hiányozni a költségvetésből? Főleg, hogy Selmeczi “kiflicsücsök” Gabriella is fog levelet küldeni. Látszik, hogy nem adják fel, kapkodnak össze vissza, mert kell nekik ez a pénz. De mire? Hogy velünk fizettessék ki az elcseszett adó”csökkentést”?!
Orbán Viktor lényegében egyetért azzal a kormányállásponttal, amely szerint a jelenlegi nyugdíjrendszer fenntartható, nincs szükség drasztikus beavatkozásra. “Nem szükséges más modellekre áttérni, a mostani szisztémával el lehet menni még körülbelül 30 évig”, jegyezte meg. (Forrás: Index.hu) Mi van Vitya? Elcseszted, nem gondoltad végig az adó”csökkentést” ezért most máshonnan kell beszedni pénzeket? Miért nem hagytad meg az MSZP-s törvényt, mely 17%-os lett volna és a sokat keresőktől 32% lett volna? Hmm, hmm. Látod, látod, akkor jobb lenne most a helyzet, nem bőszítenél fel ennyi embert. Tessék gondolkozni, nem kapkodni össze-vissza! Elég volt már ebből!
Legújabb családtag
Posted by Posted in Blog Posted on 11-12-2010
Hétfőn elhoztam a család legújabb tagját, Tappancsot, egy yorki -keverék kutyust. Kis huncut, már felmászik az alacsonyabb ágyra is sajnos.
![]()



